Kilencedik bejegyzés
Helló mindenki!
Ma szombaton van négy hete, hogy kint vagyok. Hétfőn lesz egy hónap. Hogy repül az idő, mintha csak tegnap tegnap lett volna, hogy megérkeztem, de már egy hónapnál tartok. Úgy érzem hamar el fog telni a maradék idő is.
A suli még mindig jó, de az az igazság, hogy mivel a mai szombat nagyon jó volt, nem igazán emlékszem az elmúlt hétre. Annyi maradt meg bennem, hogy most már tudok görögül olvasni. Elolvastam és lefordítottam a Heraklész első 15 sorát. És elméletileg fogjuk venni a többi nagyobb görög eposzt is. Ami tök jó, mert a sok jó történet amiket már ismerek, most elolvasom az eredeti nyelvükön. Jelenleg szerintem a görög tetszik a legjobban a suliba.
Na de a mai délután/este (szombat). Az anyuka és a két kissebbik gyerek reggel elmentek valahova, egész késő délutánig nem voltak otthon. Tehát akik otthon maradtunk: apuka, idősebbik lány, én. A lány áthívta két barátnőjét, tehát öten voltunk. És akkor kezdődött a parti. Ugyanis a számítógéphez van pár hangszóró csatlakoztatva, amik a ház különböző részein helyezkednek el. Még sose volt úgy ebédem (pontosabbn uzsonnám, mert itt az ebéd csak egy uzsonna magyar szemmel nézve, amit dél körül tartanak), hogy a kedvenc számaim zengik be a teret, és olyan emberekell dúdolom őket együtt, akik még csak az anyanyelvemet sem beszélik, és pár héttel ezelőtt egymás létezéséről sem tudtunk. Nagyon jó volt. A lányok sütöttek valami csokis sütit, amit még nem kóstoltunk meg. Úgyhogy olyan volt mint valami filmben.
De az igazán jó rész a vacsora volt. Időközben a lányok elthagyták köreinket (mind), a kisebb gyerekeket hazahozta az apuka, az anya még mindig nincs itthon. Ideje vacsorát csinálni. A két férfi kicserélte a billentyűzetet fakanálra, az egeret késre és kanálra és nekiálltunk vacsorát készíteni. Hál' Istennek neki több tapasztalata van a dolgban mint nekem. Ő csinálta a fő fogást, én a salátát. Miközben az ételeket készítettük, valamint a főfogás a sütőben sült, akadtak némi kételyeink, de mikor a fogyasztásra került a sor, rájöttünk, hogy igen is profi szakácsok vagyunk. A főfogás amúgy egy rántotta-torta volt. A hivatalos nevét nem tudom az ételnek, lényegében van egy tészta alapzat egy tortaformában, és abban ilyen sonkás, paprikás, hagymás, gombás tojásrántottát rakunk, tetejére egy csomó reszelt sajt, és irány a sütő. A salátába hogy mit raktam, most már meg nem tudom mondani, csak próbaltam magabiztosan csinálni, hogy úgy tűnjön tudom mit csinálok. A fő zöldségek uborka és paradicsom volt, meg valami levél, aminek nem tudom a nevét, de otthon is használtuk már. Ha jól emlékszem ehető... Meg találtam feta sajtot, ami visszaidézte a postázásokat, és azt a sok pizzát amit elpusztítottunk filmezés közben. A szósz meg ilyen mustár, méz, oliva olaj, pár fűszer amit találtam, meg valami fekete folyadék, remélem szója szósz volt. De végezetül minden nagyon finom lett, az utolsó morzsáig elpusztítottuk az ellenséges étel-csapatokat.
Tehát összességében nagyon jól szórakoztunk. Most a ház három legidősebb lakója a nappaliban nézi a tévét, dolgozik a lapotopon, blogot ír az otthoniaknak. A kisasztalon egy tálban chips, a felnőttek vörös bort iszogatnak én meg egy pohár tejet szürcsölök. De lassan mindenki végez a maga dolagával, a műsörvezető már elköszönni készül, te pedig már látod a szokásos elköszönésem a bejegyzés végén. Mert szerintem egyelőre ennyi, jövő héten jelentkezem!
Az Erő legyen veletek!